<< Újságíró klub
xuxu: Ha jól emlékszem, akkor mi 2008. év áprilisában találkoztunk először és ismerkedtünk meg egymással?
Nohab-King: Igen, akkoriban a volt Magyar Tycoon Portálon tanultál meg Tycoonozni. Sokat segítettünk neked azon az oldalon is, hogy idáig eljuthass.
xuxu: Első találkozásunk j-csaba - ma már bezárt - oldalán volt, ahol Te akkor adminisztrátor voltál?
Nohab-King: A saját, első generációsnak mondható portálomon igen. De Csaba oldalán nem, ott csak a videókat, meg egyéb cuccokat biztosítottam a felhasználóknak, és én szerveztem a mai szemmel nézve szerintem borzalmas online OpenTTD-Versenyt. Hozzáteszem, a saját tapasztalatlanságom miatt lett olyan.
xuxu: Ezt követően csináltál egy "gportál"-os oldalt, ami nem élt sokáig?
Nohab-King: Az az oldal 2007. Október 30.-án nyílt, tesztelés céljából, aztán November végén bezárt. Bár egy hónapot dolgozgattam rajta, nem sok eredménye lett, mivel eléggé új voltam még a témában. De számomra tesztnek jó volt.
xuxu: Ebből lett ez a remek oldal, aminek a dizájnja igen egyéni és szubjektív véleményem szerint remek. Honnan jött az ötlet?
Nohab-King: Nem a legelső FanSite-ból lett. A másodikból, ami 2008. január 3.-án indult. Már 2008. tavaszán beszéltünk arról Kirga barátommal, aki adminisztrátor-társam is volt egyben, hogy majd valamikor költözünk a G-Portálról, az extra.hu-ra.
Utána találtam egy weboldalt, melynek az alján ott volt ez a PHP-Fusion név. Rákerestem, és a hivatalos magyar support oldalon szereztem némi infót, és magát a portál-rendszert, ezek után feltelepítettem. Elsőre ment a telepítés, mivel követtem az útmutatót... Ez volna a jelenlegi FanSite oldal.
xuxu: Remeknek tartottam azt a sötét hátteret, amit átváltoztattál erre a téli hangulatúra. Tervezed, hogy visszaállítod az eredeti jól bevált megjelenést?
Nohab-King: Sajnos arra nem lesz lehetőség. A jelenlegi portál-motor, a PHP-Fusion 6-os verziója számos hibával rendelkezik, míg a nemrég megjelent hetes verzió már sokkal kevesebbel. Szeretnék a közeljövőben a legújabbra váltani. Mivel az általad nevezett sötét kinézet nem a hetesre készült, le kell mondanunk róla, de helyette egy teljesen új dizájn lesz. Viszont tervezem, hogy a régit megpróbálom a hetessel kompatibilissé tenni. Remélem sikerülni fog!
És egy apróság: a karácsonyi kinézetünk biztosan kuka lesz...
xuxu: Mennyit munkálkodsz naponta az oldal karbantartásán, frissítésén?
Nohab-King: Minden nap szánok rá 1 órát minimum. A weboldal szó szerint összenőtt az életemmel.
xuxu: Sok jó segítőd van: néhány közülük: Szürke, Colossal, Kirga; akik fejlesztők is és igen nagy tudású, aktív tagok. Hogyan tudtál ilyen csapatot "összeszedni"?
Nohab-King: Először csak beszélgettünk a weboldalon, aztán észrevettem, hogy mindegyikben van valami jó tulajdonság, és egyre jobban alakult a csapat-légkör, és mai napig vidáman dolgozunk az OpenTTD-ért. Hozzáteszem, hogy mindegyiküket rengeteg ideje ismerem, közel egy éve.
xuxu: Két nagyszabású projectet is itt találhatunk az oldalon. Remek kezdeményezés! Tudom hosszadalmas munka. De mintha most "állna". Miért?
Nohab-King: Erről most nem kívánok nyilatkozni, majd később lesz hír róla.
xuxu: Látomásom szerint Te szeretsz a különféle grf-ekkel, grf csomagokkal foglalkozni. Számtalan jobbnál-jobb cikked tanúsítja ezt. Mi ragadott meg ebben a témában?
Nohab-King: Lassan egy éve játszottam Kirgával hálózati játékon, és mondta, hogy van GRF a szerveren. Az US Train Set volt az. Letöltöttem, és azzal játszottunk, és annyira megragadott a GRF-ek világa, hogy a mai napig csak azokkal játszok. A kedvenc GRF-em az US Train Set, anélkül soha nem OpenTTD-zek.
xuxu: Sok cikket írtál az OTTD játékról. Ezzel segíteni akartad a kezdő játékosokat?
Nohab-King: Természetesen, hiszen pont nekik készültek az OpenTTD-Leírások. Azért vágtam neki, mert amikor én játszottam először a játékkal, semmilyen cikk nem volt jóformán, és mindig kérdezősködni kellett, meg segítséget kérni. Én szeretném, ha minél több játékos sajátítaná el az OpenTTD alapjait a cikkek, illetve a nemrég beindult GY.I.K. segítségével.
xuxu: Hogyan értékeled? A segítséged sikeres volt?
Nohab-King: Természetesen, egyre kevesebb a kérdés, és egyre több a kellő tudással rendelkező OpenTTD játékos.
xuxu: Mi a tapasztalatod a szerveres játékokról; annak sikereiről; , netán kudarcairól?
Nohab-King: A szerveres játék egy nagyon remek lehetőség. A haverokkal nagyon jól lehet játszani, de a "vadidegenekkel" már nem ajánlatos, egyre több köztük az unatkozó ember, akik azzal szórakoznak, hogy mások cégeibe belelépnek, ha az nincs lejelszavazva, és utána az összes pénzét tereprendezéssel elköltik...
De káromkodásból, rasszizmusból és szabálytalanságból mindent elkövetnek a játék közben, ami miatt a normális játékosok kénytelenek elmenekülni a szerverről.
Be kell látnunk: sajnos kezd csökkenni a színvonal a szervereken... És ennek egyáltalán nem örülök. De mások sem.
xuxu: Egyébként gratulálok a virtuális karácsonyfához. Ez a Te stílusod. A dizájnban nagyokat alkotsz. Honnan ez az érzék?
Nohab-King: Már kiskorom óta remek művészeti érzékem van, szóval a rajzolás, dizájnolás nem probléma. A karácsonyfát nem én készítettem, de azért dolgoztam rajta elég sokat...
xuxu: Tudom a cégverseny nem a Te ötleted volt. Újra élesztetted, működtetted. Én nagyon nehéz feladatnak tartom ezt. Beszélnél erről bővebben, hogy milyen buktatókkal kell itt szembenézni?
Nohab-King: Hát őszintén szólva eléggé nehéz, mert óramű pontossággal kell feltolni az új pályát, meg a hozzá tartozó összes infót. És sokszor 1 órát is töltök a Cégversennyel. De szerintem megéri ennyi időt áldozni rá, mert némi kis túlzással egyedülálló verseny az egész világon.
xuxu: Grf-et és scn-t nem készítettél avagy csak nem publikáltál. Miért?
Nohab-King: Nem szeretek GRF-et készíteni. Nem fogott meg a készítő műfaj annyira, mint a tesztelő, elemező.
Scenarioból eddig még csak egyet publikáltam, de hogy lesz-e több, az maradjon még titok.
xuxu: Tudom lesújtó a véleményed a "magasságtérképes" scn készítésről. Kifejtenéd, hogy mi az, ami kialakította Benned ezt a véleményt?
Nohab-King: Nem lesújtó. Én szerintem hasznos kis újítás.
xuxu: Egyszer olvastam, hogy a vicces képekkel kapcsolatban kicsiny az érdeklődés. Ma is így látod?
Nohab-King: Már nem, és örülök, hogy rátok bíztam eme kép-kategória sorsát.
xuxu: Nem tudom megállni, hogy ne tegyek fel indiszkrét kérdést (nem kell rá válaszolni). Legfeljebb költői kérdés marad. Ugye nincs harag a szívedben a "bezárt" és a most "nyitott" oldal tulajdonosaival szemben?
Nohab-King: Nem haragszom rájuk. Nekik ez a stílusuk, ők másképp csinálják. Minden honlapnak más a stílusa.
Nohab-King: Kivételesen felteszek én egy kérdést, magamnak: miért csinálom ezt a rengeteg munkát, melyek sok időt vesznek igénybe, és semmilyen profitot nem termelnek?
Válaszom: Csupán hobbiból, és a játék iránti rajongásom miatt.
xuxu: Köszönöm szépen , hogy megtiszteltél ezzel az interjúval.
Nohab-King: Én is köszönöm, hogy válaszolhattam. További kellemes napot!
|