<< Újságíró klub
Xuxu:Az idők folyamán sokat beszélgettünk. Már rengeteg olyan információval rendelkezek, ami könnyebbé teszi ennek az interjúnak az elkészítését. Elsősorban olyan kérdéseket fogok feltenni, ami mások számára is érdekes válaszokat hozhat. Kezdhetjük?
Vicky:Igen
xuxu:Én még nem találkoztam az Openttd-s rövid pályafutásom alatt magyar női érdeklődővel (lehet, a külföldi szájtokon vannak, nem tudom). Szerintem a hölgyek emocionális gondolkodása gátolja őket a stratégiai játékokban való részvételben. Jól látom?
Vicky:Én ezt nem így látom. Sokan (férfiak) azt hiszitek, hogy mi buták vagyunk az ilyes fajta játékokhoz, és maradjunk a pasziánsznál, de az igazság az, hogy minket (legalábbis a legtöbb nőt) nem kötnek le annyira ezek a játékok.
Xuxu:A hit és a meggyőződés az két különböző fogalom. Már régóta tudjuk, hogy a nők nem buták, mert minket (férfiakat) úgy forgatják nyársra fűzve, mint Arisztid a kutyáját: pórázon. Azt is tudjuk, hogy a nők ma már nem csak pasziánszoznak. Megváltozott a világ. Nem kaptam választ igazándiból a kérdésemre. Ha kiegészítenéd ezt a megjegyzésedet, örülnék neki. Köszönöm.
Vicky:Nos. Így másodszorra átolvasva kérdésedet, az lenne a válaszom, hogy a nők túlnyomó többsége (sajnos) túl "férfiasnak" gondolja ezeket a játékokat, és emiatt lehet az hogy nemcsak a velük való játéktól, de még a megismerésétől is elzárkóznak.
xuxu:Gondolom, hogy NLTiger megszállottsága vonzott Téged a játékhoz. (Látom a saját környezetemben is ezt a bűvkört. Ibo is ezért vesz részt mindenféle módon ebben a játékban és annak társasági életében.) Volt-e ezen felül valamiféle másféléből kiinduló késztetésed?
Vicky:Jól gondolod! Soha nem találkoztam még ezzel a játékkal, és nem is hallottam róla (nem volt számítógépem sem). Eleinte gyűlöltem ezt a játékot, mert Tigert jobban érdekelte, mint én. Aztán egyszer leültem mellé, és néztem, ahogy játszik. Azt mondtam (először csak magamban), hogy de jó, ez is milyen aranyos benne, meg az is. Aztán mikor ezt hangosan is szóvá tettem, akkor Tiger odaültetett a gép elé, és azt mondta, hogy játszak! Én meg mint egy kisgyerek, hősiesen, vettem a vonatokat (meg szórtam Tiger pénzét... hehehe). Aztán ráéreztem az ízére, és azóta nem tudok leállni...
xuxu:Nekem nagyon tetszett, amikor először megláttam valamelyik csetten a „Hajrá csajok” hozzászólást. Örültél neki, hogy akkor már nem voltál egyedül a „gyengébbik” nemből?
Vicky: Hú, el sem tudod képzelni, mennyire örültem neki. Azért kettő mégis több, mint egy. De ezt neked tudnod kell. Az scn suli indulása hozta lázba igazán Ibot, én akkor kedveltem meg őt nagyon.
xuxu:Ezt követően meglepődtem, hogy bebizonyítottad (j-csaba szájtjának támadásával, végső lerombolásával kapcsolatban) keményebb vagy a sziklánál. Ma már tudjuk, hogy ez egy ügyes csel volt (itteni riportokban is tisztázva lett). Egy érdekes kérdésem van. Mi a véleményed arról, hogy a végsőkig lealázott emberek többsége –szinte mind – tagjai az OpenTTD-Hungary portálnak?
Vicky:Erre nehéz úgy válaszolni, hogy ne bántsak meg senkit. Csabát én mindig is tiszteltem. Még akkor is mikor "otthagytuk" egy senki miatt. (Ő gondolom emlékszik rá, hogy írtam neki, ha törik, ha szakad, valahogy megoldom. Ezt ő is helyeselné.) A kérdésedre a válaszom csak annyi, hogy előbb-utóbb minden kiderül, és kibújik a szeg a zsákból. És ezt a nálunk regisztráló tagok észrevették.
xuxu: Emlékszel, hogy mi volt az én bűnöm NLTiger szemében?
Vicky: Egy apró kis szálka volt, aminek mind a ketten hatalmas feneket kerítettetek. Egy el nem hangzott kijelentés miatt borult ki a liszt, de szerencsére mára ez tisztázva lett.
xuxu:Hogyan élted meg a kizárásodat a „fanszőr” (OpenTTD FanSite, ha valaki ezt a fogalmat nem ismerné [mellesleg elköltözött]) portálról?
Vicky: Ez egy érdekes dolog volt. Ugyanis én nem voltam itthon, hanem anyuéknál voltam. Egyszer csak hívott Tiger, hogy Őt is, és engem is kitiltott a Király az oldalról. Minden ok nélkül. De nem törtem meg ettől, mert én már addigra torkig voltam az örökös hitegetéssel, és semmittevéssel.
xuxu:Megkeményítette szívedet ez az igaztalan eljárás, nincs rá jobb szó megvezetés? Újult erőt kaptál egy új és nem kirekesztő portál szerkesztői munkájához?
Vicky: Keserű szájízzel tudomásul vettem a kizárásunkat. De én csak annyit mondtam Tigernek (politikust idézek, akit gyűlölök) : "Menjünk tovább, csináljuk meg..." Ő lehangolódott Nohab tetteitől, de hajtotta is egyben a düh, és nem kellett kétszer mondani, hogy legyen egy új portál, ahol nincs "erőszak"!
xuxu:Mi a véleményed a mindenkin átgázoló emberekről, akik ezt a saját felülemelkedésük, netalán megkoronáztatásuk érdekében teszik?
Vicky: HEHEHE... Tudom, kire céloztál. Én róla már elmondtam a véleményem. Nem így kell egy csapatot összekovácsolni, ahogy ő teszi, és NEM SZABAD ilyen eszközökhöz folyamodni...
xuxu:Mi a véleményed a mások tehetségét, szorgalmát, erőfeszítéseit elsöprő vagy azt a saját javára fordítani próbáló emberről?
Vicky: Az előző kérdésre adott válaszomat tudom csak ismételni. Gerinctelen...
xuxu: Tudom, hogy kicsit eltértem kérdéseimmel a játékról, de ki kell beszélni a korábban történteket is. Megjártuk a hadak útját. Bár engem nap, mint nap érnek érdekes meglepetések; de ez más téma. Kérdezlek inkább arról, hogy megfigyelésem szerint az utóbbi időben sokat játszol a játékkal; sőt még szerveres játékot is szervezel. Milyen sikereket tudsz elérni ebben?
Vicky: Hála az égnek egyre jobban átlátom a bonyolult helyzeteket is, és egyre biztosabban állok neki pl. egy hatalmas, és bonyolult állomás megépítésének. Ez nem így volt, örültem ha a négy vágányt össze tudtam valahogy rakni, most meg már ott járok, hogy 20-25 vágányos állomásokat építek...
xuxu:Sajnálom, hogy a rejtvényfejtésben nem veszel részt. Tudod, hogy itt minden korrekt. Miért?
Vicky: Szeretek rejtvényt fejteni, csak nem ezt a fajtát. Az scn relytéjre pedig azért nem küldtem el a megfejtést, mert tudom a választ, biztos forrásból, és nem lenne fair a többiekkel szemben.
xuxu:Sok anyagot gyűjtesz a galériához. Ezt kedveled csinálni?
Vicky: Mostanában leálltam a real képek gyűjtésével, de nemsokára ismét beidul a keresés, hiszen rengeteg új vonat set kerül(t) fel a portálra...
xuxu:A fórumon nem nagyon találok hozzászólásod. Miért?
Vicky:Én inkább a chaten, élőben beszélem meg a gondjaimat, bajaimat. Meg hát van egy hatalmas segítségem, akihez a nap minden percében fordulhatok.
xuxu:Én hiszek a női megérzésekben, jóslatokban. Mennyi időt adnál ennek az oldalnak (j-csaba: 4 év)?
Vicky: Nem tudom. Ez igazából egy nagyon nehéz dolog, mert addig lesz portál, amíg van rá igény. Viszont igény, ha csak 1-2 ember részéről is, mindig lesz rá. Talán örök életű lesz.....
xuxu:Remélem, már nem foglalkozol az ellenséges támadásokkal, a vádakkal, a klónokkal. Szerintem nem szabad. Engem is provokálnak, de nem reagálok rá. Egyetértesz velem?
Vicky: Én úgy érzem, hogy a múltkori, Dunaújváros Team Honlap elleni támadásokat nagyon jól kezeltem. Azóta hála az égnek nem láttam egy "idegen légióst" sem a "házunk" tájékán. De hogy pontosan a kérdésre válaszoljak: én sajnos nem vagyok olyan, aki szó nélkül tűri ezeket a dolgokat. Ha kell, én megyek, és mondom, amíg el nem tűnnek...
xuxu:Az 5-ös skálán, hányas értékelést adnál ennek a honlapnak a fejlődésével kapcsolatban?
Vicky:A fejlődésével kapcsolatban mindenképp ötösre értékelném, hiszen gyakorlatilag egy hónap alatt tökéletes portált hoztunk létre.
xuxu:Az 5-ös skálán, hányas értékelést adnál ennek a honlapnak a látogatottságával kapcsolatban?
Vicky:A látogatottsággal is nagyon elégedett vagyok. 5-ös.
xuxu:Az 5-ös skálán, hányas értékelést adnál ennek a honlapnak a tagjai számával kapcsolatban?
Vicky: Lehetne egy kicsit több, de Nohab sem egy hónap alatt szedett össze 120 felhasználót. 4-es.
xuxu:Az 5-ös skálán, hányas értékelést adnál ennek a honlapnak a tagjai aktivitásával kapcsolatban?
Vicky: Erről nem nyilatkozom sorokban. 4-es.
xuxu:Az 5-ös skálán, hányas értékelést adnál ennek a honlapnak a tagjai intelligenciájával kapcsolatban?
Vicky: Hát már most több IQ van itt, mint a konkurencia oldalán. Ez egyértelműen 5-ös.
xuxu:Az 5-ös skálán, hányas értékelést adnál ennek a honlapnak a tagjai feltöltéseivel, innovatív megmozdulásaival kapcsolatban?
Vicky: Egyenlőre 3-ast, de ez úgyis változni fog...
xuxu:A számháború után egy más jellegű kérdés. Miért lehet az, hogy vannak rendszeres látogatók, akik napjában többször itt vannak (gondolom) és még sem regisztrálnak?
Vicky: Van egy elnyomás... Többet nem igazán írnék ide. Talán félnek.
xuxu:Nekem Bakterőr egy rejtély. Emlékszel? Még be sem lépett a fanszőr”-re és máris kivágták onnan. Azóta is látom néha, de nem tag. Viszont minden rejtvény megfejtését beküldte ide. Szerinted ezzel az oldallal kapcsolatban is bizalmatlan?
Vicky: Ezzel az oldallal kapcsolatban talán a legbizonytalanabb! Nohab oldalán tag, nem lett kirúgva onnan... Ő egy olyan ember, aki sokáig csak felméri a terepet, és utána dönt. De ez csak az én véleményem.
xuxu:Utolsó kérdésem, kérésem! Mond el azt, amit elfelejtettem megkérdezni és fontosnak tartod!
Vicky:Arra szeretnék kérni mindenkit, hogy ne ítéljen meg senkit első látásra. Én nem ítélem el azokat a felhasználókat, akik mindkét portálon tagok. És talán ők teszik jól, hogy egyenlőre még nem húznak sehová sem.
xuxu:Köszönöm a beszélgetést!
Vicky:Én köszönöm, és szia! |